Problémák és megoldások

Problémák és megoldások

Anglia másik oldala

ami a beszámolókból ki szokott maradni

2017. június 22. - Egy Proli

Angliában dolgozom 9 hosszú éve és anyagi okokból még maradok is egy évet. Mivel idevetett a sors, kíváncsiságból mindig elolvasom az aktuális angliai élménybeszámolókat. Egy ideje már mondjuk csak beleolvasok ezekbe, ugyanis mind ugyanarról szól: Anglia csodálatos, az angol emberek fantasztikusak, és az angol munkahely egy kis földi mennyország. Nos, most vagy két Anglia létezik és én egy másikban élek, vagy a beszámolók elfogultak cseppet. Mondjuk itt és most őszintén bevallom, hét évvel ezelőtt még én is ilyen lelkendezős írást posztoltam volna. Pár éve gyűlöltem az országot, de ez mostanra már csak csendes utálattá szelídült.

És úgy gondolom, hogy így megszabadulva az indulatoktól már alkalmasnak érezhetem magam arra, hogy megírjak egy másmilyen beszámolót Angliáról.

Természetesen az egyszerűség kedvéért általánosítva fogok hivatkozni csoportokra, amelyeknek vannak tagjai akik nem olyanok, mint az átlag, de ők az üdítő kivételek és a létezésük, nem teszi semmisé a többi bűneit. A következtetéseim a saját tapasztalataimon alapulnak nem statisztikákon, vagy média dogmákon. Az elsőről már írtam, miért tartom hiteltelennek, a másodikkal pedig majd külön fogok foglalkozni.

Kezdjük a rövid történetemmel. 2008 nyarán, jöttem ki, mivel világos volt, hogy a feleségemmel, akivel akkoriban kerültünk össze, soha nem fogunk a magyar viszonyok közt normális, rendezett családi hátteret összehozni. Egész egyszerűen a kettőnk fizetése annyira volt elég, hogy megéljünk. Az hogy házat, vagy normális kocsit vegyünk (egy Yugom volt aminek 85 km/h volt a végsebessége), gyereket vállaljunk esélytelennek látszott. Nem nyomorogtunk, a feleségem akkor csinálta a második diplomáját, nyugat-magyarországon éltünk, mindketten két nyelvet beszéltünk, nekem két szakmám volt, és mégis nem láttuk a kiutat. Én akkor egy fuvaros cégnek dolgoztam, de hogy együtt is lehessünk nem vállaltam a jól fizető 5-6 hetes kintléteket, ezért csak havi 150 ezer körül kaptam (és így sem voltam otthon heti öt napon keresztül). Közben több ismerős kezdett kint dolgozni Németországban, Ausztriában, így én is arrafelé kezdtem keresgélni. Vagy 20 jelentkezésemet utasították vissza, közben a gmail mellett folyamatosan ott volt a hirdetés, hogy gyere sofőrnek Angliába. 21.-nek őket hívtam fel és hát a többi történelem. Mindent intéztek, fizettek. Repülőjegy oda-vissza a vizsgára, aztán repülőjegy csak oda. Szállás, bankszámlanyitás, időpont a bevándorlási hivatalhoz, bicikli a munkába járáshoz. Hihetetlen volt, hogy valaki ennyit áldozzon egy melósra.

Nos azóta már tudom, hogy ez az akkor számomra felfoghatatlan befektetés, kb négy hét alatt térült meg a cégnek és az elkövetkező másfél évben nagyon jól kerestek rajtam. A szállásról fél év után derült ki, hogy amit ők all inclusive vonnak a fizetésünkből, az valójában nem tartalmazza a rezsit, amit nekünk kellett kifizetnünk pluszban a végén. A biciklik pedig egy-két hónapon belül mind tönkrementek. Persze ez is le lett vonva a fizetésünkből. De mindegy, a melóhelyen rendesek voltak, az extra munkára (amit természetesen pluszban fizettek) megkértek, és a végén megköszönték, hogy megcsináltam. És 32 évesen, életemben először tudtam félrerakni pénzt a fizetésemből.

Közben volt egy világválság, amit sikeresen átvészeltem. 2009-ben a legkisebb hibáért is repült az ember, míg előtte évben még az sem jelentett biztos kirúgást, ha egy komplett szerelvényt írt le az ember. De 2010-re már melósként nyoma sem volt a válságnak. A feleségem is kiköltözött és igaz, csak minimálbéres állást talált, de így is a dupláját kereste, mint otthon diplomával. Ez volt az az időszak, amikor azt mondtam én is, hogy Anglia csodálatos. Először voltunk rendes nyaraláson, mindkettőnknek saját kocsija volt, ha bevásároltunk egy ruhaboltban és nem volt nálunk táska, hát vettünk egy akciós Nike hátizsákot. Felébredt bennem a proli öntudat, már láttam, hogy értéket képvisel a munkám, a szaktudásom és nem kell minden ramaty melót elvállalni, nyugodtan mondhatok nemet is.

Aztán eltelt néhány év és árnyaltabbak lettek a dolgok.

A munka:

Angliában két módja van a munkának. Az ember vagy aláír egy szerződést a céghez, vagy kvázi vállalkozóként egy ügynökségen keresztül dolgozik. Én az utóbbi mellett döntöttem, mivel kétszer írtam alá és mindkétszer ráfaragtam. Általában a sofőröknél az ügynökség jobban fizet mint a cég, és sokkal szabadabb, mivel nem kéri az ember a szabadságot, hanem bejelenti, hogy mikor nem fog tudni dolgozni. Az állítólagos hátrány, hogy nem folyamatos a munka. A valóságban azonban ugyanolyan folyamatosan lehet dolgozni. Legalábbis én a hét év ügynökségi meló alatt folyamatosan dolgoztam. A szerződésnél viszont kötve van az ember. Az első szerződéses melómnál kiderült, hogy alacsonyabb a fizetés mint amit ígértek, mert valójában nem lehet túlórázni, de le kellett dolgoznom a hat hónapot, mert a szerződés szerint csak ezután léphettem le. A második alkalommal, szintén keveselltem a fizetésem és a cég egy évig húzta el, hogy bevallják, a szerződés 7. oldalán a 26-os pontban szerepel, hogy a túlóra első óráját fizetés nélküli szünetnek könyvelik el. Tényleg ott volt a 15 oldalas szerződés közepe táján. Abban a pillanatban mondtam fel, de még le kellett húznom a három hónapos felmondási időmet. Aztán ott vannak még a visszautasított szabadságkérelmek, a kötelező értelmetlen tréningek, amit fizetnek, de halál unalmasak és az állandó csesztetés. Ráadásul, hogy mennyi biztonságot nyújt a szerződés, arról itt egy rövid lista:

- Első munkahelyemet másfél év után vásárolta fel egy másik cég akinek a stratégiájába csak negyed akkora kapacitás illeszkedett. Tehát az új cég felajánlott a dolgozóknak egy sokkal rosszabb szerződést, aminek hatására a többség felmarkolta a lelépési pénzt és másik meló után nézett.

- A második melóhelyem két évvel a kezdésem előtt nyitott, ott az egyik öreg angol panaszkodott nekem egyszer, hogy 60 kilométerről jár be dolgozni, mert még négy éve volt a nyugdíjig mikor a cég ideköltözött és erre a négy évre már nem akart váltani. Így a nyugdíj előtti négy évben napi 120 kilométert autózik,

- A harmadik melóhelyem egy év után költözött arrébb 40 kilométerrel egy új helyre, ahol ráadásul napközben folyamatosak a dugók.

- A mostani munkahelyemen most zajlik a tulajdonosváltás, ahol is a cég igen piszkosan trükközik, hogy a szerződésesek bérét letörje. Gondolom sikerülni is fog neki.

Angliában a közhiedelemmel ellentétben már nem erősek a szakszervezetek. Rengeteg a bevándorló, akik bármennyiért dolgoznak. Londonban például messze a minimálbér alatt, akár óránként 3 fontért is dolgoznak litvánok. A lakosság úszik az adóságban, így a többséget nem lehet sztrájkra bírni. Az egyik cégnél megdöbbentem mikor a szerződéses sofőrök nagy része átmeneti kedvezményt kért arra az időszakra, amíg a fizetésüket hetiről átállítják havira. A havi 2000 font feletti nettó fizetésükből a többségnek nincs egy havi megtakarítása. De látszik ez a gyengeség azon is, hogy míg a minimálbér 25%-kal emelkedett az elmúlt 9 évben, addig nekem a fizetésemen egyszer emeltek, a jelenlegi cégem adott fél font emelést két éve.

A lakás:

Egyszer valahol olvastam, hogy az angol modell lényege, hogy jó fizetést adnak, majd azt minden létező eszközzel megpróbálják kihúzni a zsebedből. Ennek a legnagyobb szelete az ingatlan. Svájci barátunk fele annyiért bérelt lakást Svájcban, mint amennyit mi fizettünk egy saját fürdőszobás szobáért. Igen szobáért. Ugyanis itt a magyarok nagy része (a londoniak nagyon nagy része) szobát bérel. A fizetésük felét költik egy lyukra, és 4-6-8-12 emberrel osztoznak a konyhán, a hűtőn, a mosógépen, a WC-n és a fürdőszobán. Ezért a havi 100-140 ezer forintnyi összegért elviselik, hogy néha a lakótárs szarosan hagyja a WC-t, intim borotválkozás után a borotvahabba száradt szőr ott marad a kád szélén, eltűnik valami a hűtőből, összetörik valamilye a konyhában, tele van a mosogató, kajamaradék szárad a konyhai pulton, asztalon. 160-200 ezer forintnyi összegért már a WC és fürdőszobai horrort megspórolhatjuk, de a stúdió lakás ahol egybe van a konyha a szobával, már 250 ezer forintnyi fontot kóstál. És ezek a vidéki árak, London drágább. Egyszóval egy egyedülálló ember, ha nem kíván osztozni a lakásán és minimálbért keres, már éppen hogy csak megél. Persze akik szakmában dolgoznak és hosszabb távon gondolkodnak, azok befizetnek egy lakásra. Itt Kent megyében egy legrosszabb környéken lévő kaptárlakás, zsebkendőnyi kertecskével 50 millió forintról indul. Egy normálisabb környéken fekvő ikerház 100 millió, egy vidéki családi ház 150 millióról indul. A felső kategóriát nem ismerem, de a másik kettőre jellemző a kritikán aluli kivitelezés. Hőszigetelés, hangszigetelés nincs. A legtöbben pedig, hogy fizetni tudják a fenntartást és a hitelt, lakókat fogadnak az üres szobákba. Tehát kifizetnek egy vagyont 10-15-25 évre eladósítva magukat, hogy mások hülyeségeit kelljen tolerálniuk. És akkor még a kertben maximum füvet lehet növeszteni, mert nem él meg itt se a paprika, se a paradicsom. Nálunk is ez volt a vízválasztó. Ott álltunk a pénzel a kezünkben három éve és el kellett dönteni, hogy akkor most elkötelezzük magunkat Angliába és befizetünk egy lakásra, vagy ebből a pénzből veszünk egyet otthon. Gondolom nem titok mit választottunk. Amiből itt előleg lett volna, abból otthon egy gyönyörű, modernül felszerelt (jó az udvar jövőre készül majd el) kertes ház lett egy hatalmas, paradicsomi kerttel.

Bevándorlók, rasszizmus, közbiztonság

Angliában tényleg egyre kevesebb az angol. Egy este egy másik cég sofőrje jött oda hozzám Londonban, mert kicsit el volt veszve. Mikor válaszoltam a kérdésére, könnybe lábadt a szeme és azt mondta: nem hiszed el, de te vagy a negyedik ember akit kérdezek és te vagy az első aki beszél angolul. És ez nem turistaövezet volt. Egy másik alkalommal egy bevásárlóközpont tetején üldögéltünk egy angol kollegával, várva, hogy elkezdjünk rakodni. Mit ad isten a bevándorlásra terelődött a szó, mire az angol szomorúan mutatott egy kisebb lakótelepre, hogy látod, azok ott mind segélyes lakások, ezért fizetjük az adót. De vannak olyan angol kollegák is (elismerem ők a kisebbség) akik még velünk keresztény, fehér, angolul beszélő migránsokkal sem állnak szóba. Mit szóba, ha véletlenül rájuk köszön az ember, hirtelen valami mást figyelnek és észre sem veszik, hogy üdvözölve lettek. És valahol még meg is értem őket. Nem tudom, hogy hogyan kezelném, ha a magyar munkahelyen a kantinban négy sarokban, négy különböző számomra érthetetlen nyelven folyna a diskurzus. Ráadásul a bevándorlók egy része hozza a bűnözést is. A 9 évből 8 és felet két fehér városban éltünk és soha nem volt gondunk a közbiztonsággal. Mindössze fél évet laktunk Lutonban ahol rengeteg az arab és a fekete. Ezalatt a fél év alatt egyszer megpróbálták ellopni a kocsimat, egyszer az alufelniket próbálták lelopni róla és végül mielőtt elköltöztünk, a nyílt utcán majdnem kirabolták a feleségemet. Szerintem erre gyenge magyarázat a véletlen.

A legjobb mégis az volt, mikor egy angol főbérlő egyszerűen nem adta vissza a letétet, mikor kiköltöztünk. Nem aggódtam, hiszen egy jogállamban, írott szerződéssel a zsebemben mitől is kellene tartanom. Miután többszöri kérésre sem volt hajlandó fizetni, a helyi állami jogsegély szolgálat segítségével bíróságra adtam az ügyet. Négy hét múlva a bíróság visszadobta a keresetemet, arra való hivatkozással, hogy nem találják a hölgyet. Elmentem a címére, ami a helyi rózsadombon van, becsengettem, és mit ad isten ott volt. Visszamentem a bíróságra, ahonnan udvariasan elhajtottak. Isten hozott a jogállamban.

Egy barátomnak a garázsából négy motort loptak el. A biztosító nem fizetett, mert szerintük nem volt elég biztonságos a garázs, a rendőrség pedig úgy sem tudta elfogni a tetteseket, hogy volt felvétel az akcióról, a használt kocsi rendszámával. Egy másik barátom nagy testű, rendszámos robogóját egy fekete fiatal lopta el. Mikor egy héttel később az akkor már körözés alatt álló motort összetörte, a kivonuló rendőrök ápolgatták, majd az adatainak felvétele nélkül útjára engedték. A roncsot elszállítatták, majd az elszállítás és a tárolás díját kiszámlázták a barátomnak, aki már korábban bejelentette, hogy ellopták a motorját. Végül ezt nem kellett kifizetnie, visszakapta a roncsot, a tettes pedig nem lett meg. Tényleg sokkal jobb mint Magyarország.

Oktatás

Sokan hozzák fel érvként Anglia mellett, hogy itt mennyivel jobb az oktatás. Nos a tapasztalataim. Nyelvet ugye nem tanulnak, holott az angol szorul vissza, mint világnyelv. Ezt egyébként már az angol oktatásügy is felismerte, de mégsem képesek tenni ellene. A felsőoktatás drága és folyamatosan drágul. De úgy általában is a jobb minőségű oktatás, fizetős magánintézményekben zajlik már az óvodától kezdve. Egy barátunk egy ilyen magánóvodában dolgozik. Itt a középosztály gyermekei napi 3 azaz három órában vannak havi 350 fontért. Ebben természetesen étkezés nincs. De a legdurvább tapasztalatom az angol oktatásról, hogy egy itt végzett magyar származású sráccal beszélgetve, mikor szóba hoztam Mócártot, ő visszakérdezett, hogy az kicsoda. Azt hittem viccel, de kiderült, hogy soha sem hallott még róla. Matekból is hihetetlenül gyengék, jellemzően nem tudnak összeadni két számot fejben, de a szorzás sem megy jobban. Ez szintén személyes tapasztalat. Ezek után nem tudom mitől is olyan jó ez az oktatási rendszer.

Pénz, költekezés, hitelek

Az irreálisan drága ingatlanról már volt szó, de még százféleképpen húzzák ki a pénzt az emberből. Ott vannak a kocsik, amiket az emlékezetes nullás Suzukis hitelekhez hasonlóan 0%-os kezdőrészletre lehet vinni havi 200-250 fontos részletre. Mikor megérkeztem és bankszámlát nyitottam, 500 font  folyószámla hitelt adott a bank, amit azóta is kérés nélkül megemel minden évben ötszázzal. Most 4500 font folyószámla hitelkeretem van, úgy hogy soha nem kértem. Hetente keresnek meg bankok hitelkártya ajánlattal. Mivel Anglia az angolok szerint is pocsék hely, ezért a nyári szabadság szigorúan az utazásé. Nyár közepétől az ősz közepéig a kollegák témája a nyaralási beszámoló. Ezek persze mindig több ezer fontos all inclusive, egzotikus nyaralások. Természetesen ezekre is elég foglaláskor befizetni 50-100 fontot. Mindenre van biztosítás, amit lelkesen ajánlanak és szinte mindent részletre lehet kapni. Írtam, hogy nem jövök statisztikákkal, de ide mégis biggyesztenék egy számot. Egy átlagos angol háztartás az ingatlan hitelen kívül 12 887 font adósságot tudhat a magáénak. Ez azért nem kevés. És ha az ember szórakozna is, akkor tényleg zsebbe kell nyúlni. Egyszer voltunk Londonban bulizni a feleségemmel, ez 300 fontomba került. De egy este a londoni karácsonyi vásárban sem sokkal olcsóbb.

Egészségügy

Az oktatáshoz hasonlóan erős érv szokott lenni a csodálatos angol egészségügy. Mi tagadás a korházak tényleg szépek és mikor kivették a vakbelem, már másnap mehettem haza (szerencsére, mert az étel adagok itt is viccesen kicsik) és egy hét múlva már tudtam dolgozni, ami azért jó, mert az alaptáppénz csak heti 70 font körül van, ami semmire sem elég. Viszont a háziorvosra és az általa kiírt vizsgálatokra itt is rengeteget kell várni. Egy barátomnál két év alatt állapították meg, hogy sklerozis multiplexe van. Volt, hogy két vizsgálat közt négy hónap telt el. Egy másik barátunknál cisztát találtak. Megállapították, hogy még elég kicsi ahhoz, hogy laparoszkópiás műtéttel eltávolítsák. Majd a műtétet  elhúzták hat hónapig és a végén egy több mint 10 centis vágással tudták kioperálni. Egy nőnek ez azért nagyon nem mindegy. Állami rákszűrés szinte nincs. 

És végül következzen néhány apróság, ami engem személy szerint hihetetlenül zavar. Mindenek előtt a hazugság kezelése. Az még hagyján, hogy gátlástalanul hazudoznak (boltvezetők már csináltak nekem ezzel zűrt a cégeknél, amíg meg nem tanultam, hogy mik is a játékszabályok), de ezt nem illik észrevenni. Bármennyire is ordító a hazugság, ennek tényére bunkóság felhívni a figyelmet. Öt autósból négy nem tudja használni az indexet. Ezt számolni szoktam. Nem tudnak felhajtani az autópályára, a gyorsítósávban nem gyorsítanak, aztán, ha olyan a forgalmi szituáció, hogy nem tudja a kamion beengedni őket, akkor állóra fékeznek, de olyat is láttam már, aki nekiment a kamion oldalának, mert elfogyott a gyorsítósáv és nem volt hajlandó sem megállni, sem átlépni a fehér vonalat és továbbhajtani a leállósávban. Kosz és szemét mindenhol. Amikor nemzetközi szállításban dolgoztam a darualkatrészeket százszor tisztább pótkocsin szállítottam, mint most az élelmiszert. Volt már vitám szemetet eldobáló angolokkal, a fő érvük, hogy azzal, hogy eldobálják a szemetet, állást teremtenek embereknek. Arra már nem volt válaszuk, hogy mi lesz azzal a szeméttel amit a tengerbe fúj a gyakori szél. Még a németeknél is mocskosabb részegek. Mikor erre terelődik a szó, nem is szokták tagadni, hogy az alkohol állati szint alá aljasítja őket. Hihetetlenül pazarolnak. Ők a globális, növekedésorientált gazdaság legjobb kiszolgálói. Mindent megvesznek, amit eléjük tesznek. Még a válság előtt voltam a Woolworths áruházában, ami gyakorlatilag egy hatalmas kínai bolt volt a high street-en. Egy ennyire semmilyen, ennyire olcsó gagyit áruló üzlet, sehol a világon nem működhetett volna a legdrágább helyen. És itt Angliában mégis sikeresen ellavírozott a válságig. De az angol kereskedelem főbűne a karácsony lealjasítása. Az első karácsonyi termékek már szeptemberben kikerülnek a polcokra és december közepén már hasogat a fejem a karácsonyi daloktól.  És végül ott van az elképzelésük, hogy civilizálták a fél világot. Nos ez a civilizálás valójában azt jelentette, hogy katonai fölényükkel lerohanták és kirabolták a cseppet sem civilizálatlan Indiát és Kínát. Csupán néhány évtizede még koncentrációs táborokat üzemeltettek Afrikában, ahol például bevett fegyelmezése volt a feketéknek a kínzás, a heréjük letépése fogóval. Erre én nem lennék büszke.

Összességében tehát, bár vannak jó oldalai Angliának, melyek egy részét szívesen látnám otthon is, azon kívül, hogy a megélhetéshez szükséges pénzen felül lehet itt keresni, nem igazán látok érvet az ország mellett.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://proliagyalas.blog.hu/api/trackback/id/tr5012612451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása