Röviden: mert szégyellné magát, ha nem tenné.
Hosszabban: Mert szeretne aktívan beleszólni abba, hogy milyen irányba tartsanak hazájának ügyei és körülbelül ez az egyetlen fórum maradt, ahol ezt megteheti.
Tudom ott van a népszavazás, de az egyetlen ügyre vonatkozik és iszonyatosan drága. Havi 500 ezer per képviselővel számolva, a teljes négy éves parlamenti ciklus alatt, a teljes képviselői gárdára költünk el 5 milliárdot. Mert ennyibe kerül ez a mulatság.
És hát igen, ott van az utca. Hányszor hallom az értetlenkedő értelmiségieket, hogy miért nem vonulnak az emberek az utcára tiltakozni. Nos most kisegíteném őket néhány információval, amelyek egyébként elégé nyilvánvalóak.
Nos 2006-ban megtapasztaltuk mennyit érnek a tüntetések: Nagyjából semmit. Az embert pofán verhetik, elveszítheti az állását, cserébe kap némi konszolidációt. Ráadásul az ember dolgozik. Teszi ezt külföldön, teszi ezt két munkahelyen, teszi ezt heti hat napban, teszi ezt váltott műszakban. Emellett még szociális kötelezettségei is vannak, ballagásokra, temetésekre, esküvőkre, keresztelőkre kell elmennie. Aki kertes családi házban lakik, annak rendeznie kell a tüzelőt, javítani ezt-azt, gondozni a kertet, az állatokat. Ezen felül a lakosság 80%-ának nincsen semmi megtakarítása, mondhatni napról-napra él, és végül, de nagyon nem utolsó sorban a lakosság 75%-a nem Budapesten él. Nagyon hülyén veszi ki magát, ha az ember egy vidéki kisvárosban, vagy faluban, a főutcán skandálja az "Orbán takarodj!"-ot. Vagy utazzon fel a fővárosba tüntetni? Abból a pénzből, amiből a gyereknek kéne cipőt venni? És ez nem ócska populizmus, ez a rögvalóság. Nagyon sok embernek nincsen 7000 forintja vidékről felmenni tüntetni. És ezért a 7000-ért egyedül tüntetett egyetlen napot.
Mindezek mellett a tüntetés is egydimenziós. Egyetlen ügy ellen épül fel: takarodjon az aktuális kormány, ne legyen drágább az internet, ne zárassanak be egy jónevű egyetemet. Alapjellemzője, hogy valami ellen történik, mi pedig általában inkább valamit szeretnénk.
Szeretném, ha a fiunkat öt év múlva angol-informatika szakos iskolába írathatnánk, lehetőleg a saját településünkön. Szeretném, ha több rokonom nem nyomorodna, vagy halna meg feleslegesen a helyi kórházban. Szeretném ha a magyar bérek legalább a felét elérnék a nyugati béreknek. Kevesebb bürokráciát szeretnék, több online opcióval. Igazságosabb adórendszert szeretnék (progresszív személyi adózást, a cégek hatékonyabb megadóztatását). Átlátható, számon kérhető kormányzást. Jobb utakat szeretnék (nem kell mindenhová autópálya, jó a sima 2x2 sávos gyorsforgalmi is mezei alagutak nélkül). Szabad véleménynyilvánítást szeretnék (cégek, kormányzati szervek ne rúghassanak már ki embereket a privát véleményükért). Kevesebb állami pazarlást szeretnék.
Végül azt szeretném, ha elég lenne, hogy négyévente a fentiek fényében átnézhessem a kínálatot és megbízhassak valakit ezeknek a dolgoknak az intézésével.
Nem hiszem, hogy tényleg kötelességem lenne azt latolgatni, hogy hogyan alakulnak a nemzetközi elektromos áram árak a következő 15 évben.
Nem hiszem, hogy nekem kellene kitalálnom, hogy mi a probléma az egészségüggyel.
Nem hiszem, hogy nekem kellene összeállítanom az aktuális éves költségvetést.
Nem hiszem, hogy nekem kellene jogászkodnom.
De megértem, hogy az angol és finn atomerőmű-építések problémáit látva, nem az atomerőműveké a jövő.
Megértem, hogy ha azonos számú rákos megbetegedésre két és félszer több haláleset esik Magyarországon, mint Nyugat-Európában akkor ott valami nagyon nem jó.
Fel tudom fogni, hogy ha 20 év alatt (tax justice network) a magyar államadóság többszöröse (2010-ig 242 milliárd dollár) hagyta el az országot offshore-ba, akkor itt mi súlyosan meg vagyunk rabolva (6 millió forintot loptak el tőlünk fejenként, azaz egy átlagos négyfős családtól 24 milliót).
Angliában dolgozva látom, hogy nem normális ha az embert kirúgják a munkahelyéről mert mondjuk egészségesebb munkakörülményeket szeretne.
És mivel ezeket mind látom és értem ezért elmegyek szavazni, hogy rábízzam egy társaságra mindezen problémák kezelését.
Lehet, hogy megint csalódni fogok, de ha a hetedik nő után feladtam volna, hogy megtaláljam az igazit, most sokkal nyomorultabb életem volna. A fiunk pedig nem is létezne.
Zárásul had citáljam ide a klasszikus viccet, ami szerintem pontosan passzol a szavazás kérdésére:
Kohn imádkozik minden nap:
- Uram, add hogy egyszer, csak egyszer ötösöm legyen a lottón, tisztes életet éltem, hittem, igazán megérdemlem
Eltelik egy év, kettő, öt: Semmi
Egy nap megint ima, mire fényesség támad és megszólal az Úr hangja:
- Kohn, legalább egyszer EGY lottószelvényt adjál már fel!
Hát ezért megy el proli szavazni. Mert igyekszik a neki tetsző irányba terelni a dolgokat, és ha mégsem az jön össze amit szeretne, akkor is legalább van erkölcsi alapja a következő négy évben rinyálni.