Problémák és megoldások

Problémák és megoldások

Egy Proli levele az Értelmiséghez

2017. június 08. - Egy Proli

Kedves Magyar Értelmiség

 

Magyarországon valami történik. Aki csak kicsit is érdeklődik a közügyek iránt és nem csak az állami propagandagépezetből tájékozódik, az látja érzi, hogy van valami a levegőben. Valami felgyülemlett energia ami halk morajlással keresi azt a csatornát ahol elvezethetné ezt a feszültséget. Azonban a Fidesz, amely generálja ezt, mesterien tartja gátak közt az ellene irányuló nyomást. Itt egy kicsit megerősíti a gátat, ott egy kicsit megemeli, amott pedig, ahol már semmi mással nem állhat ellen megnyitja, egy kis lefolyást engedve, majd visszazárja mikor már kezelhetővé csillapodott. Az a nyomás, amely most még nő, de ki tudja mi lesz belőle öt hosszú év múlva. Az emberek akik ezt tömeget alkotják, öregednek, meghalnak, megtörnek, külföldre párolognak, egyszóval egyszer elfogynak. Persze jönnek újak, de hogy nekik mi lesz fontos, ki tudja most megmondani? Napjainkban a 6 millió aktiválható választóból 4-4,5 millió változást akar.

Cselekedni pedig akkor kell, amikor annak ott van az ideje. Decemberben hülyeség permetezni levélfodrosodás ellen.

Jövőre parlamenti választások lesznek Magyarországon. Egy olyan választási rendszerben ami az értelmiség konszenzusa szerint enyhén szólva sem kedvez a jelenlegi politikai elit leváltásának. És erre mit tesz a mi isten adta értelmiségünk? Szinte semmit.

Vannak erőtlen próbálkozások, mint például Puzsér Róbert javaslata, hogy fogjon össze minden párt és kérjen felhatalmazást egy évre, amíg átírják a választási törvényt és leváltják a főügyészt, majd kiírják az új rendszerben az új választást. Az ötlet jó, de bájos ez a naivitás egy negyven pluszos publicistától. Ezek a politikusok nem fognak összefogni, de ezt ők már deklarálták is. Politikusoktól elvárni, hogy megzabolázzák magukat? Kígyónak lábsó?

És akkor most ennyi? Erre futja az értelmiség erejéből? Szellemi óriásaink vajúdásából ennyi születhet? Pedig olyan fájdalmasan nyilvánvaló, hogy mit kellene tenniük.

Történelmünk értelmiségijei kardot csatoltak, ha jött a tatár, a török, vagy az orosz. Most csak egy pártot kellene alapítaniuk(A Fidesznek hála soha nem volt ez még ilyen egyszerű). Egyet a hazánkért és a benne élőkért. Egyet világnézettől függetlenül. Egyet, hogy megmutassák nekünk proliknak, parasztoknak, létezhet összefogás egy magasabb célért. Egyet, egyetlen évre.

És egy ilyen formáció rést üthetne azon a gáton. Hiszen elérnének mindenhova. A jobboldaltól a balig, a környezetvédőktől a neoliberálisokig, a vallásosaktól az ateistákig. Hiszen nem lenne semmilyen politikai vállalás ebben az egy éves működésben, ami  vállalhatatlan lenne bármely csoportnak.

A programjukban csupán néhány konkrét pont szerepelne. Egyéves mandátum, a választási rendszer igazságos átírása. Esetleg még egy korrupció elleni ügyészség, egy közvetlenül választott államfő, egy átlátható limitált pártfinanszírozás. De erről már írtam.

Kíváncsi vagyok képes e erre a magyar értelmiség. Képes e, a kampánnyal együtt másfél évre, elnyomni személyes ellenszenvét, felülemelkedni kicsinyes önzésén, leküzdeni a Fidesz bosszújától való félelmét. Mert ha belekezdenek, akkor nyerni kell. Bár nincsen kétségem, hogy ha összeáll egy kritikus tömeg akkor a Tölgyessy Péteristák, Gulyás Mártonisták, TGM-isták, Puzséristák, Pogátsa Zoltánisták, Pörzse Sándoristák, stb.-isták egyesített ereje előtt nem állna meg semmilyen ellenfél.

Már a felállásuk olyan erő lenne ami előtt el tudom képzelni, hogy meghódolna a jelenlegi ellenzék egy része is, és egyes pártok azt mondanák:  hajlandóak vagyunk megkockáztatni, hogy várunk még egy évet és nem indulunk el ezen a választáson.

Persze ehhez fel kéne állni Pató Pál urak. Ilyen lehetőség nem sok adódik egy életben.

Végül jogosan vetődik fel a kérdés, hogy ha ilyen pontosan látom, mit is kellene tenni, miért is nem teszek, miért irogatok itt ehelyett? Nos mert én valóban egy proli vagyok, vagy egy vidéki tahó (ahogy tetszik). A múlt héten is hat nap, hetvenhárom órát dolgoztam és ez a munka nem arról szólt, hogy olvasgattam, híreket elemeztem, inspiráló beszélgetéseket folytattam. Ezt a levelet is éjszakába nyúlóan írom kissé dühösen, mert nem kissé cserbenhagyottnak érzem magam, és nekem, egy prolinak még arra is rá kell gugliznom, hogy Tölgyessy úrnak hogyan kell helyesen leírni a nevét. Proliként szabadjon már megelégednem annyival, hogy követem a napi fontosabb eseményeket, tájékozódom a politikai erőkről és négyévente ezzel a tudással felvértezve elmegyek választani. Úgy érzem egyébként, hogy ezzel túl is szárnyalom néha az értelmiségünk által nyújtott teljesítményt, persze tisztelet a kivételnek.

 

Azért még maradok tisztelettel

Egy Proli

aki meglehetősen elégedetlen az értelmiséggel

A bejegyzés trackback címe:

https://proliagyalas.blog.hu/api/trackback/id/tr3212575961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rwindx 2017.06.08. 21:39:34

Akiket felsoroltál mint "értelmiség", az kb Tölgyessyre áll meg, ha jó napom van még TGM-re, a többit most nem jellemezném, de elég érdekes elképzelésed van az értelmiségről...

Nem az Akire GOndolsz 2017.06.08. 22:14:54

Sokra megy az "értelmiség" egy n+1-ik összefogással. Tessék választani a jelenlegi felhozatalból.

ulpius66 2017.06.08. 22:37:49

Kedves Egy Proli!

"Most csak egy pártot kellene alapítaniuk(A Fidesznek hála soha nem volt ez még ilyen egyszerű). Egyet a hazánkért és a benne élőkért. Egyet világnézettől függetlenül. Egyet, hogy megmutassák nekünk proliknak, parasztoknak, létezhet összefogás egy magasabb célért. Egyet, egyetlen évre....." --- írod.

Hát nem pofázni, és ötleteket osztani kéne, hanem cselekedni!

Hol van az leírva, hogy a PROLIK nem alapíthatnak pártot!

Tessék!! Itt a NAGY ALKALOM!!!

TESSÉK PÁRTOT ALAPÍTANI, ÉS MEGNYERNI A VÁLASZTÁSOKAT!!

Egy Értelmiségi

aki kibaszottul elégedetlen a prolikkal... főleg a panel-prolikkal!!!!!!

dare 2017.06.08. 22:51:17

Össze kell állni egy szakértői kormánynak.
Itt már tényleg nincs más lehetőség!!!
Ebben nem érdekel ki mit szeretne, vagy milyen ideológiát képvisel, egy dolog számítana csak.
Az ország és a benne lévő emberek jövője.
Be kell állni egy sorba, és azon kellene mesterkedni, hogy közösen mi a fészkes fenét lehet kihozni ebből az egészből?
Nincs idő a teszetoszára, az idő telik, a történelem meg úgy el fog húzni mellettünk, hogy még köszönni se tudunk majd neki.
Most tényleg az a cél, majd 2022-ben?
Annyi embert láttam tönkremenni az elmúlt 24 évben, ami már számomra sok, nem állítom azt, hogy minden rossz, mert vannak jó dolgok is, de én a magyar emberek sorsát nagyobb léptékekben tudnám elképzelni a fejlődés szempontjából.
Ha ezt nem tudta ez a levitézlett banda 24 év után sem a tökélyre fejleszteni, akkor össze kell állni egy szakértők általi brancsnak, és egy egészséges alternatívát nyújtani, amire a választók 100% támogatással adják majd a voksukat.
Aki nem képes erre, az hagyja abba a politizálást, mert itt már nem kicsinyes érdekek a cél.
Lehetőleg kőkemény balos beállítottságúak nélkül, a konszolidabb jöhet.

Brix 2017.06.08. 23:31:35

"Szakértői kormány" Ugyan már! Olyan sehol a világon nincs és nem is működne, hosszú távon.... A választópolgárok pártokra és hozzájuk köthető ideológiákra szavaznak, amelyek meghatározzák a kormányok programját . A demokrácia éppen az, hogy lehet választani a különböző jövőképek között. A "szakértői kormány" meg a baloldal és jobboldal nagykoalíciója a demokrácia sárbatiprása! A legtöbb kérdés ugyanis nem oldható meg konszenzussal...
Mi a baj a választási rendszerrel? Nagyon egyszerű nyerni: csak több szavazatot kell szerezi , a kormányt váltani akaró politikai erőnek! Ez a választási rendszer nem segíti a gyengék koalícióját, amikor sok kis párt össze akar fogni a legerősebb ellen.

Bicepsz Elek77 2017.06.09. 00:15:31

"Történelmünk értelmiségijei kardot csatoltak, ha jött a tatár, a török, vagy az orosz.“
Uhumm..... Hat en nem igy tudom. Mondjuk voltak harcias fopapok, akik a fonemesek fiaibol kerultek ki. Ok mondjuk altalaban harcos puspokok voltak es nem az ertelmisegi letukrol hiresek(a tatarjaras idejebol es a torokdulas idejebol tudunk harcos ertelmisegi papokat-tobbseguk a csatamezon halt meg, megvharcos vilagi ertelmisegieket-Balassi Balint(ertelmisegi volt meg nemi eroszaktevo[mivel nemesasszonnyal is csinalta, igy be is pereltek]), aki hosi halalt halt, meg Petofi Sandor, aki szinten. Na de ez azert kisebbseg volt. Az oroszok ellen is ugyan 1956-ban tuntetesre futotta az egyetemistaktol, de a harcolok tobbsege utcagyerek, proli, katona es hasonlo volt(kardot meg eleve nem ragadhattak csak gepfegyvert).
Amugy meg mire fogjanak ossze? Ez max egy "destruktiv bizalmatlansagi inditvany" lenne. Orban helyett jojjon Soros? Orban tudja, hogy nincs alternativaja ezert nem fel es azt teszi, amit akar(neha azt, amit kell).
A proli ne politizaljon, mert neki a panaszkodas valo, nem a cselekves!!!
Az ertelmiseg egy l.f.sz! Minden forradalom a kispolgarsagon dol el, avagy az, hogy ok hova es kihez allnak. Ok a merleg nyelve!!!(Napoleon, Sztalin, Hitler, Mao stb is innen jottek).

dare 2017.06.09. 00:22:54

@Brix: Nagyon sok embert ismerek, akiknek nem pártra és ideológiákra van szüksége, hanem munkahelyre, és külön szeretne költözni a szülőktől.
Ennyit szeretne elérni, nem többet.
Munkahely, család.
Persze nem akar együtt élni semmilyen más nemzetiségűvel sem, de ez most más lapra tartozik.
Talán ha az a 2 pont teljesül az életében, akkor hajlandóbbá válik majd a segítségnyújtásra is minden ideérkező bármilyen nemzetiségű embereknek, de addig míg ez nincs meg az életében addig nem igazán lehet elvárni tőlük ilyet.
Itt vannak a romák, karoljátok fel őket magyarok, segítsétek őket.
Oké.
Itt vannak a muszlimok, őket is be kéne fogadni.
Oké.
Nagyon fogytok, nem megy a szaporodás, több külföldi munkavállaló kellene.
Oké.
Amúgy nem érzitek azt, mekkora korcsok vagytok, nem érzitek az őseitek bűnét, nem kéne vezekelnetek?
Oké.

Szakértő kormány alatt azt értem, hogy szépen abbahagyja a magyar emberek vegzálását, és valami lehetőséget próbál teremteni annak a szerencsétlen 2 db pontnak a megvalósulására.
Nem látszatkormányzásra, mert olyan szinten hülyének nézik a magyart már évtizedek óta, hogy az már tényleg idegesítő.
Duma az van.
Kormányzás, az nincs.

szanhedrin 2017.06.09. 05:24:09

Hol volt az értelmiség a 'rendszerváltáskor'? Kilóra megvették őket ... de nem is, inkább jobb hasonlattal élnék: aprópénzért eladták magukat! És azóta is ezt teszik. Kivétel a nagyon-nagyon kevés kivételnek!

2017.06.09. 06:04:37

A probléma a többpártrendszer! Az oszd meg és uralkodj elvét etették meg velünk (veletek). Ha nem lenne csak maximum két választási lehetőség, akkor nem lenne sírás. Így meg beszívjátok a fityiszt még évtizedekre. Ha van még az országnak egyáltalán annyi hátra.

sunabajnok 2017.06.09. 06:28:53

Az a baj,hogy mindig olyanok alapítottak pártot,akik értelmiséginek tartották magukat. Ezért tartunk itt,és fogunk még 100 év múlva is,mert a józan paraszti észt egybe se nevelte bele az anyja.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.09. 06:38:47

@abcd1234:

Egyszerűbbet javaslok: legyen csak egy párt, a liberális, s kés. Így biztosított lesz, hogy mindig a helyes úton halad az ország.

bontottcsirke 2017.06.09. 06:47:14

A proli most a kukában van félig és flakonos bort iszik. Nem hiszem, hogy tud már írni. Aki ennél okosabb az gyak. az értelmiség Mo.-n.

A helyzet a középosztály szinte teljes hiányának köszönhető.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.09. 06:47:42

Kikérem magamnak hogy egy kalap alá vegyenek ezekkel a mocskos baloldali szarzsákokkal!

Egy magyar értelmiségi.

midnight coder 2017.06.09. 06:48:17

@abcd1234: Pont az a baj, hogy két választási lehetőség van. Vagy Orbánék vagy a volt vörösnáci állampárt, mert hogy MSZP nélkül nincs baloldali kormányzás. És hogy az MSZP-n mennyire rajta van még Rákosi pajtás elvtárs pufajkája arra Botka elvtárs az élő bizonyíték.

midnight coder 2017.06.09. 06:51:14

@szanhedrin: A 80-as éveknek, amikor még az értelmiség fújta a passzátszelet rég vége. Ma a Pumped Gabó jobban tudja befolyásolni a közvéleményt mint a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

legális 2017.06.09. 07:11:24

Ha igaz lenne az alapvetesed a 6 milla aktivalhato valasztorol meg a 4,5 millio ellenzekirol, nem is 2/3-otok, hanem 4/5-otok lenne, meg elotte elsopro ballib forradalom
De hala Istennek nem igaz
Mint ahogy nem igaz az ertelmisegi szerep, a demokratikus jelzo stb kisajatitasa sem, es nincs realisan mukodtetheto 5-8 parti koalicio vagy partszovetseg sem

oncogito 2017.06.09. 07:14:22

Amíg mindenki másra vár (pl. proli az értelmiségre) addig nem lesz semmi. Addig marad, ami volt, legfeljebb rosszabb lesz.

bekerült 2017.06.09. 08:16:31

@ulpius66:
Elégedetlen itt mindenki mindenkivel !

Főleg Gyurcsánnyal !
Mert az a patásördög az oka mindennek !
Az istennek se érti meg, hogy húzzon már el a picsába, a demokratikus hülyeségeivel együtt !

Majd itt mindenki meg fogja mondani a tuti-frankót és akkor rendben lesz minden és ami a lényeg, hogy még Gyurcsányra se lesz szükség, mert eljött a demokratikus Kánaán !

Szóval így valahogy !

Ja, hogy utána is lenni kéne valahogy ?
Semmi gond, majd visszahívjuk Gyurcsányt és minden gondot ráfogunk megint !

1ghost 2017.06.09. 08:17:49

A tolvaj, korrupt fidesz bandának mára nem maradt értelmiségi hátországa!

És ez nem véletlen, mert a narancsos mocskot értelmes, becsületes ember nem támogatja, hiszen a fidesz - miközben szétlopja a hazát - szembeköpi, bakanccsal tapossa a fejlett nyugati világhoz való csatlakozásunk 1000 éves álmát, és a barbár narancshorda ázsia felé tereli az országot!

A narancsos tábor mára csupán a rabló fideszslepp, a pénzért az annyukat is eladó gerinctelen kollaboránsok, valamint kétbites segghülyék gyülekezete, ezért bukásuk küszöbön álló és elkerülhetetlen és brutális lesz.

A magyarok minél előbb eltakarítják és vaslakat mögé zárják az orbáni bűnszövetkezetet valamennyi tagját - amely kamionnal lopja honfitársaink verejtékkel megkeresett pénzét - annál előbb indulhat el a haza a gyarapodás útján fejlett demokratikus országok világába.

Jakab.gipsz 2017.06.09. 08:29:24

Egy "prolitól sajnos csak proli megoldásra számíthatunk" ide jutottunk, (két láb rossz négy láb jó), a lebutított elme együgyűségé diktálja a tömegkommunikáció színvonalát miközben mindenki, belátta már széles e világban, hogy "valami" átkozottul nem stimmel.

Önmagán kívül ami a lebutult értelmiségünk név szerint felsorolva
"Tölgyessy Péteristák, Gulyás Mártonisták, TGM-isták, Puzséristák, Pogátsa Zoltánisták, Pörzse Sándoristák, stb.-isták egyesített ereje előtt" kell helytállnia a "magára maradt tudománynak", mert az alternatíva amit ezek az urak, a felkínálgatnak a "globalizáció neoliberális agendája egy "globális katasztrófa", utolsó stációja hazánk és a magyarság, és az emberiség számára, efelől nincs semmikétségünk, és is lehet.

Túl kevés az alternatíva,azért mert azt gondolnánk van lehetőségünk választani: vagy a Soros-CEU világállam " jóléti proletár internacionalizmusa" vagy az Orbán által szorgalmazott "illiberalizmus" együgyűsége között , ez egy illúzió, mert ez a két teória, egy tőről fakad.

Itt tartunk most. Ennyi. Előbb ezt a tényt kell megemészteni.

stim 2017.06.09. 08:52:08

:D:D:D:D:D!

Jól indult a cikk. A magyarság összefogott ha jött a tatár, a török vagy egyéb dúlás. És tanult is belőle bár vannak a nemzet szellemi terébe betolakodó nemzetellenes hangok attól még a többség köszöni jól van. Ha jön az ellen akkor védekezik ellene. Kerítéssel, médiával, családtámogatással.

A baloldal és a liberálisok kaptak lehetőséget kormányozni. Nem véletlen vannak a béka segge alatt. Az emberek emlékezenek rá, hogy amikor kormányoztak akkor elprivatizálták azt amiből most tőkénk lehetne. Miközben ebből bevételük volt emellett hitelt vettek fel és mindezen felül emelték a közüzemi díjakat. Mindezeken túl jó bulinak tűnt csőbe húzni a devizahiteleseket. Akinek még nem esett le, hogy ezzel mekkora károkat okoztak annak érelmi alapon homályos az éleslátása.

Most 4% fölött van a gazdasági növekedés és nyílik a keleti piac is. De nem nyílik a határzár, hogy itt is emberek haljanak meg az európa-szerte nem buddhista, nem keresztény hanem mindig iszlám terroristák miatt. Akinek fontos a saját és az ismerősei, szerettei biztonsága nem szavaz arra aki elbontaná a kerítést. Van itt szellemi összefogás. Csak csendes. Mert a liberális terrorizáló média nem tűr a saját véleményén kívül mást és aki hangotr ad a véleményének azt ellehetetlenítik, kicsinálják, kirekesztik, tönkreteszik, meghurcolják, a hírnevét porba alázzák, hogy tönkremenjen. Tudom miről beszélek.

Az első erőszakot a liberális média követi el az embereken nem a terroristák. Megfélemlítik a másképp gondolkozókat, hogy ne társuljanak hozzájuk még azok sem akik egyébként a józan eszükkel már belátták, hogy a másképp gondolkozónak igaza van mert a világ abba az irányba halad amerre évek óta mondja.

Aki tudni akarja merre megy a világ az ne liberális médiát olvasson CSAK de legyen szíves tájékozódni más médiumokból is. Különben majd nem fogja érteni, hogy miért robbantják fel őt vagy a kedves ismerősét. A tények makacs dolgok.

Akárcsak a közvéleménykutatás eredménye, hogy melyik párt hogyan áll. Ami nem véletlen. Ha valaki szar politikát csinál nem az a megoldás, hogy importál szavazókat mert a helyiek bizalmát már elvesztette. A helyieknek kell, hogy legyen annyi eszük, hogy felismerjék a saját érdeküket. Közös érdekünk.

tompus 2017.06.09. 08:53:53

Csak azt felejti el a kedves poszter, hogy a nép választ. És a nép arra szavaz, aki 23. havi nyugdíjat, ingyen sört ígér és megvédi az országot a gonoszoktól.
Értelmes programmal nem lehet választást nyerni. Ahhoz az kellene, hogy csak az szavazhasson, akinek 120 felett van az IQ-ja és minimum havi 50ezer Ft adót fizet.

Andy73 2017.06.09. 09:34:33

Vicces kis írás. Kezdve az álproli szereptől. Innen kezdve a többi is teljes képtelenség.
Az értelmiség mindenesetre azért nem fog össze a kormányváltásért, mert a nagy része kormánypárti, ahogy a szavazók nagy része: minden felmérés szerint toronymagasan vezetnek a kormánypártok.
A legviccesebb mégis ez: "Történelmünk értelmiségijei kardot csatoltak, ha jött a tatár, a török, vagy az orosz. Most csak egy pártot kellene alapítaniuk(A Fidesznek hála soha nem volt ez még ilyen egyszerű). Egyet a hazánkért és a benne élőkért."
Ez aztán az igazi abszurd humor.
Azt a kormányt hasonlítja a törökhöz meg a tatárhoz, amelyik momentán éppen kerítéssel védi a hazát a Törökörszág felől beáramló ázsiaiaktól. És amelyik kerítést az ellenzéki pártok és bloggerek egyhangúan elleneztek-elleneznek.

konrada 2017.06.09. 10:26:49

@dare:
...szakértő kormány....
...érdekes módon mindig azok akarnak szakértő kormányt, akik kisebbségben vannak, és ők állapítanák meg, hogy szerintük ki a szakértő. (Ti.: 2002-ben - mikor még nem volt lefutott a meccs, Medgyessy-t is pártonkívüli -hahaha - szakértőnek adták el, aztán láthattuk, milyen szakértő volt...)

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.06.09. 10:53:45

Többed magammal, én mint értelmiségi, bárkivel összefogok, hogy a ballib elkúrók nehogy visszatérjenek.

Ismerek olyanokat is, barátaim, rokonaim között is, akik sok mindenre hajlandóak, hogy a Fidesz ne jöjjön vissza.

Olyat nem ismerek 1 darabot se, aki jó szívvel ajánlana valakit, akire lehetne és érdemes szavazni !

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.06.09. 10:58:02

@stim:

A liberális médiából tájékozódó agyhalottakat, most éppen azzal etetik, hogy minden más média hazudik, és orosz befolyás alatt áll. Lásd index.

A barmok persze el is hiszik.

Múltkor az Indexen a Manhattani merényletnél kigúnyolták Kósát, csak mert le merte írni, hogy az ISIS robbantott, azelőtt hogy a ballib véleményterror erre engedélyt adott volna.

Nekik kellett egy fél nap, hogy az ISIS magára vállalja, majd újabb 2 óra, hogy a CNN után szabadon, az Index és HVG is megírja.

alfacharlybravo 2017.06.09. 11:05:06

@abcd1234: Ha nyer a Fityisz akkor van jövője az országnak. Ha nem akkor jön a mad max. Mint Libanonban, vagy Szíriában. Temetetlen hullák, a Keletiben menekült tábor ország csőd IMF kormányzás és végül a derék liberók vezetik ki az országot az EU ból.

chrisred 2017.06.09. 11:07:01

Az információs társadalom idején az értelmiség már történelmi kategória, mint a középkori írástudók.

chrisred 2017.06.09. 11:09:36

@tompus: Ebben az áfa is benne van?

Ravasz Figyelmeztetés 2017.06.09. 12:18:45

@dare: Mert a Medgyessy meg Gyurcsány-féle szakértői kormányok annyira beváltak, mi?!
Kösz, de nem.

1ghost 2017.06.09. 12:19:16

@enpera: "Kikérem magamnak hogy egy kalap alá vegyenek ezekkel a mocskos baloldali szarzsákokkal! Egy magyar értelmiségi. "

Kikérem magamnak, hogy orbán Csimpánza értelmiséginek hazudja magát.

Jakab.gipsz 2017.06.09. 12:29:15

@1ghost:

Ezek szerint te a Soros globalista csicskása vagy ami rendben is van.

De akkor mitől vagy magyar és értelmiségi ?

Ravasz Figyelmeztetés 2017.06.09. 12:29:43

@dare: Nem bazdmeg, nem több külföldi munkavállaló kéne, hanem több magyar gyerek.
Az iszlám terrorista csőcselékből pedig nem kéne befogadni, te ostoba proli, így is a magyar adófizetőnek kell eltartania a cigányságot, nem kell még egy új ingyenélő réteg, ami legjobb esetben az adófizetők pénzén élősködik, kevésbé szerencsés esetben pedig, bűnözni, erőszakolni és robbantani fog.
Ha ennyit nem vagy képes felfogni, hazaáruló vagy.

dare 2017.06.09. 12:58:36

@konrada: @Ravasz Figyelmeztetés: Mi történt veletek, beakadt a lemez?
Egy árva szóval nem írtam olyat, hogy baloldali értelmiségi körökből jöjjön össze ez a bizonyos szakértői kormány, annyit írtam a konszolidáltabb (értsd: megegyezésre hajlamosabb mint az elutasításra) balosok lehetnek ebben a kormányzatban, mert igenis szükség van a parlamentben nagyon is balos értelmiségiekre, velük lenne teljes egy ilyen csapat.
Na nem olyanokra, akik minden mást fontosabbnak tartanak, mint a magyar emberek jólétét.
Ez igaz a mostani garnitúrára is, ők is ráértek volna még gazdagodni, miután a piacgazdaságot rendbe teszik.
De nem, itt mindenkinek fontosabb a saját pecsenyéje, mindenki magára hazudik valami magasztos eszmét, az emberek reménykedve várják a felzárkózást, és ehelyett van a nesze semmi, fogd meg jól kormányzás.
Én már ott tartok, nem tudok különbséget tenni, melyik zavar jobban.
Amelyik nyíltan arra törekszik, hogy mindenki más jól éljen a magyar dolgozó embereken kívül, akik folyamatosan valami olyan berendezkedésen ügyködnek, ami évszázadok óta nem működik itt ebben a pusztában, akiknek tényleg a dolgozó kisemberekért kellene gürizni, harcolni, és nem valami zavaros világnézetet ráerőltetni, és lehülyézni ha nem áll be a sorba (maradi parasztnak titulálva), mert fontosabb a saját élete, mint a másé (a rohadék önző fajtája).
Vagy a másik, amely a szemem láttára olyan beruházásokat csinál, aminek semmi értelme( jó egy pár embernek van értelme), és lassan már mi a adjuk a világ leggazdagabb emberét (még pár év), ellenben olyan látszatpolitikát folytat, ami abból áll, aminek szintén évszázados hagyományai vannak.
Hajrá Magyarország, ti vagytok a legjobbak, mi pedig a leggazdagabbak leszünk (nektek hála), szóval csak így tovább.
Nem azt mondom, hogy éljenek úgy a politikusaink, mint Kádár, de azért ennyire talán nem kéne polgárpukkasztást csinálniuk, meg aztán kevésbé fájna a dolgozó kisembernek, ha ők is annyit vihetnének haza, amennyiből meg lehet élni.
Az idő telik, a magyar fogy.
Aki ennek örül, már elnézést, de az nem igazi hazafi.

dare 2017.06.09. 13:03:55

@Ravasz Figyelmeztetés: Bocs bazdmeg, te tudsz értelmezni szöveget, vagy csak a kiragadott részletekben szeretsz elveszni?
Ahogy fentebb is írtam, ha te ennek örülsz, akkor gondolkozz el a hazaárulás fogalmán.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.09. 13:14:43

@1ghost: kikerem magamnak hogy te embernek valld magad, ostoba fideszlmpmaszoplibsi

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.06.09. 13:17:19

@dare:

A kereslet - kínálat törvénye szerint működik a választás.

Amíg nincs kínálat, addig a kisebbik rosszra voksol a többség. Jelenleg pedig a többség a ballib elkúrókat gondolja nagyobbik rossznak teljes joggal, hisz gazdaságilag a legszarabbak voltak az egész EU-ban, és kicsin múlt hogy nem csődöltünk be, mint a Görögök 2010-re, Gyurcsányék alatt.

Ha majd lesz kínálat, akkor a jobbat választják, nem a kisebbik rosszat. Mindenféle értelmiségi felhívás nélkül automatikusan.

dare 2017.06.09. 13:28:00

@Legeslegalja: Erre a kereslet-kínálatra született meg ez a poszt, és helyeseltem én is, miszerint valami egészen másra van szükség, mert ez az irány nem lesz jó.
De jobboldali beállítottságú emberként mondom, soha nem szavaztam a Fideszre, és soha nem is fogok, nekem már az ellenzéki szerepben történt zavarkeltésük is túl sok volt.
Nem ez a legjobb alternatíva, sok választónak viszont megfelelő.
Várok még a megfelelő alternatívára, ha nem születik meg, valószínűleg megint beikszelem a zöldeket, de annak örülnék a legjobban, ha végre megszületne.
Nagyon nehéz szülés ez...

1ghost 2017.06.09. 13:41:31

@Jakab.gipsz:

Na mi van orbán talpnyaló csicskája? Összekeverted a nickjeidet?

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.06.09. 13:42:52

@dare:

Én megértelek.
A felhívásnak viszont olyan formában lenne értelme, ha pártalapításra, illetve aktív társadalmi szerepvállalásra bíztatnák az értelmiséget, ahol vezetnék az embereket.
Persze értelemszerűen olyan összefogásra, amiből minden erő kimarad aki valaha kormányzott az országban.
Illetve olyanra amiből kimarad a Gulyás, meg az SZDSZ utódpártja amit Momentumnak hívnak, és csak a ballibek feltámadását szolgálják.

De olyan pártot ami hiteles. És hitelesség alatt azt értem, hogy a többségi véleményre figyel, és azt képviseli.

Azaz pl akkor se hoz be migránsokat, az országba, ha a Fidesz is megállítja őket a határnál, és nem rombolja le, csak azért is a kerítést agyatlanul.
Voltak jó gazdasági megvalósításai a Fidesznek, melyek abszolut többségi támogatást élveztek, és élveznek ma is. Pl közmunka, családi adókedvezmény, ...
Persze ezeket is lehet átgondoltabban, és jobban csinálni, de eltörölni óriási hiba lenne ezeket.

Voltak az MSZP-nek is hasznos elképzelései, csak ezek egyike se rendelkezett többségi támogatással az emberek részéről.

desw 2017.06.09. 13:52:02

@Legeslegalja:

"A kereslet - kínálat törvénye szerint működik a választás."

Ez igaz!

"Amíg nincs kínálat . . . "

:DDD Csak fordított irányban, mint gondolod. A kereslet generálja a kínálatot.

Kádári posztkomcsi nép, aki gondoskodó állambácsit akar. Megkapják! Aztán hogy milyen áron, azt már úgy sem fogja fel a sok csimpánz választó.

"De olyan pártot ami hiteles. És hitelesség alatt azt értem, hogy a többségi véleményre figyel, és azt képviseli. "

Ez van a rendszerváltás óta: nyuggerland. A 3 millió nyugger megkerülhetetlen, ~40%-a a választóknak. Magyarországon nem demokrácia, hanem gerontokrácia van.

dare 2017.06.09. 14:18:05

@Legeslegalja: Gulyás beállítottsága miatt nekem se szimpi, de látom rajta a tenni akarást, amit keveseken láttam az elmúlt időszakban.
Mindenhol csak ez a beletörődés, fáradtság, unalom.
Hasznos célokért küzd, a magyar emberek jövőjéért, persze nem fogja tudni ezzel az újbalos politikával megvalósítani, de a kitűzött cél az teljesen rendben van.
A momentum célja ugyanez, de nekik is még a kidolgozottsággal lesznek buktatók, mert nagyon nagy rafináltság kell a politikához, és bennük azt érzem, ha be kell állni a sorba, akkor ők valszeg be is fognak állni.
De a céljaikat támogatom, még ha a megvalósulásukban látok néminemű ellentmondásokat.
Ezért lenne jó, ha tapasztaltabb emberek is lennének a tenni akarók között, akiknek már el is hiszem, hogy nem könnyen befolyásolható.
Nem a Fideszt kell támogatni, hanem a tenni akaró embereket, segíteni őket, és tanácsokat adni nekik mi is lenne a jó döntés.
Nekik meg alapvető kötelességük hallgatni ezekre a szavakra, ha mindenki jót akar, ez nem lenne túl nehéz, az ideológiák általi különbségeket szépen át lehetne hidalni a közös ügy érdekében.

"De olyan pártot ami hiteles. És hitelesség alatt azt értem, hogy a többségi véleményre figyel, és azt képviseli. "
Pontosan, hitelesnek kell lenni, és olyannak aki tényleg jó irányba viszi majd a dolgot.
Szerintem a magyarság még egy korrupt politikai erőt nem fog bírni feldolgozni, itt már tényleg csak úgy lehet váltás, ha az minden szempontból ideális lesz.

Addig ne legyen váltás, amíg nincs meg minden pozícióra a megfelelő ember.
Nyitottak most a választók mindenre, a hasznos elképzeléseket most könnyebb lenne véghezvinni, mivel felnőtt egy újabb generáció.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.06.09. 14:24:01

@desw:

Az emberek stabil és kiszámítható gazdasági környezetre vágynak, ez igaz.
Persze ez megvolt a kommunizmusban is, ám ugyanez a biztonságra törekvés figyelhető meg minden országban nyugaton is, a választások kimenetelét illetően.

És hogy a Fidesz alatt kiszámíthatóbb a gazdasági környezet, arról csak azok a ballibek tehetnek, akik elkúrták, megduplázták a munkanélküliséget, rommá adósították devizában az embereket és országot, két számjegyű inflációt és banki kamatot generáltak, valamint elprivatizáltak mindent, és az EU-s pénzeket külföldi multiknak juttatták.

Ha bárki hiteles és kiszámítható gazdasági környezetet tud garantálni, mint párt, akkor az nyert.

Ugyanis a Fidesznek semmilyen más erénye nincs a ballibekkel szemben.
Ugyanúgy lopnak, és ugyanúgy saját érdekei alá hajtják a közigazgatást, törvénykezést, és médiá, mint az elkúrók tették.

desw 2017.06.09. 14:55:35

@Legeslegalja:

"Az emberek stabil és kiszámítható gazdasági környezetre vágynak, ez igaz."

Ez igaz! A gond ott van -- és ennél a pontnál döglik be a demokrácia -- hogy a polgárok azt hiszik, hogy létezik olyan politikus, aki elhozza nekik ezt a "stabil és kiszámítható környezetett" úgy, hogy nekik nem kell semmit tenni érte. Lesz több nyugdíj, jobb egészségügy, jobb oktatás, több családtámogatás, . . . csak úgy a semmiből. Hát ez baromság!

Lényegtelen, hogy melyik politikus van/lesz hatalmon, Orbán, Gyurcsány vagy egy új siheder géniusz, csak és kizárólag annyit tud visszaosztani a népnek, amennyit előtte beszedett ilyen-olyan adóként. (sőt, gyakorlatilag kevesebbet, mert ugye az állami vízfej, amelyik vezényli a beszedést és kifizetést baromi költséges és pazarló)

"Persze ez megvolt a kommunizmusban is, ám ugyanez a biztonságra törekvés figyelhető meg minden országban nyugaton is, a választások kimenetelét illetően."

Ezért döglődik ez a nyugati típusú demokrácia mindenhol. Ahogy a herék többségben lettek a választópolgárok között, úgy csak olyan politikus nyerhet, aki többet ígér. De honnan lesz több pénz?? A polgároktól adókból, vagy még rosszabb esetben -- és ez a jelen valóság -- állami hitelekből. Ki fogja visszafizetni a hiteleket kamatostul?? Ja, hát a polgárok!

"Ha bárki hiteles és kiszámítható gazdasági környezetet tud garantálni, mint párt, akkor az nyert."

Ehhez a bért terhelő adók és járulékok csökkentése kellene (szükséges, de nem elégséges feltétel), amelyhez viszont pl. nyugdíjcsökkentés, az állami vízfej leépítése és százezrek kirúgása, . . . kellene, amit ugye a buta nép nem szavaz meg.

És bingó! Körbeértünk! Előbb a népet kell leváltani! És ha a nép értelmes lesz, akkor automatikusan lesz olyan politikus is (kereslet generálja a kínálatot), aki nemcsak demagóg baromságokkal és osztogatással tud nyerni, hanem az ország hosszútávú érdekeit képviselve. Pl. most pont leszarja mindegyik politikus, hogy mi lesz a nyugdíjrendszerrel 5-10-20 év múlva, mert hol lesznek ők már akkor. Most csak osztogatnak, mert ezzel kilóra meg lehet venni a választók közel 40%-át, a nyugdíjasokat.

MEDVE1978 2017.06.09. 14:59:22

@dare: Szakértői kormány tényleg nem létezik, ez egy mítosz. Egyszerűen azért, mert a kormányzás értékválasztásról szól és ennek mentén történnek az akciók. Az egészen rajtafügg a korrupció, mint egy nagy teher, ugyanakkor a pénzek irányát az értékválasztás szabja meg. A mostani Orbán kormánynál is jól látni ezt: az iskolai rendszereknél priorizáltak az egyházi iskolák, külön prioritást kap mondjuk a sport, illetve egyes más "fontos" beruházások. A mostani kormány is értékválasztó, csak viszonylag jelentős összeget lop el a prioritási tengelyek mentén.

A korrupció a magyar társadalomból árad, nem a mostani kormány sajátja. Az MSZP-SZDSZ kormány is korrupt volt, nagyságrendjében sokszor kevésbé, azonban ugyanúgy mentek a mutyik. Hogy Magyarország miért ennyire korrupt és mondjuk tőlünk nyugatabbra miért kevésbé, annak ezer oka van: a polgárosodás és hatalomtól független, vagyonos, önálló polgárság megléte vagy nem megléte az egyik legfontosabb. Tőlünk nyugatra ez sokszor megvolt, mi még a monarchiában sem a kereskedő vagy iparos gazdag polgárságról voltunk híresek, hanem arról, hogy földesuraink vannak, akik a magyar ugaron ünnepelnek. Meg lehet figyelni, hogy míg nyugaton ment szépen a gyarmatosítás, iparosítás stb. , ömlött be a pénz, addig nálunk a török dúlt, utána Habsburg barátaink éléskamrának használtak a munkamegosztásban, aztán volt 40 év (kiegyezés után), amikor végre lehetett iparosodni, polgárosodni, utána a világháború szétcseszett mindent. Megint próbálkoztak, a következő vh megint szétcseszett mindent. Utána ugye meg jöttek orosz barátaink. Emellett egy holland, svéd, angol polgári fejlődés jóval kevésbé volt "zaklatott".
Szóval mivel nincs önálló, erős polgárság és évszázadok alatt a hatalomhoz, vagy egyes szekértáborokhoz való hűség jelentette az értéket, illetve a túlélés zálogát, a magyar szocializáció ma is ezt követi.

chrisred 2017.06.09. 15:13:02

@Ravasz Figyelmeztetés: Mitől lett volna a Gyurcsány kormány szakértői?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.09. 15:28:42

@chrisred: gyurcsány komoly szakértő volt hogy hová kell házasodni, hogy kell magának privatizalnia fillérekért, meg persze szemkilövetésben is :)

dare 2017.06.09. 15:33:08

@MEDVE1978: A magyar szocializáció leginkább a frusztrációt követi, mert a meghirdetett értékek alapján való kormányzás sehogy sem akar összejönni.
Nem kérdés, sok a szekértábor, ezért javasoltam egy egységes kormányzási elvet, ami kihozná a tömegeket a depresszív környezetből, és nyitottabbá válhatnának a politika iránt.
Nem működik az értékválasztás, mert mindig tele van ferdítésekkel, és vannak rosszul felrakott bélyegek és plecsnik.
így nehéz beállni bárhova is.

desw 2017.06.09. 15:50:01

@dare:

"Ha ezt nem tudta ez a levitézlett banda 24 év után sem a tökélyre fejleszteni, akkor össze kell állni egy szakértők általi brancsnak, és egy egészséges alternatívát nyújtani, amire a választók 100% támogatással adják majd a voksukat."

Hát, akkor marad a lottó, mert még az 5-ösre is sokkal nagyobb az esély, mint egy 100%-os támogatású politikai programra, ami kihúzza az országot a szarból.

1ghost 2017.06.09. 16:33:29

@MEDVE1978:

"A korrupció a magyar társadalomból árad, nem a mostani kormány sajátja."

Fiacskám ez akkora hazugság, hogy simán lemehetne a köztévén.

desw 2017.06.09. 17:25:41

@1ghost:

Ja, mert 2010 előtt mindenki be volt rendesen jelentve, mindenki kért és adott számlát munkavégzés után, a börtönök üresen kongtak, nem volt áfacsalás, . . .

Egy Proli 2017.06.16. 00:06:58

@Jakab.gipsz: Kedves Jakab

Az írásom nem arról szólt, hogy hogyan képzelem Magyarország sorsát a nagyvilágban, hanem arról, hogy hogyan lehetne leváltani a Fideszt, mivel a választók kb háromnegyede nem őket szeretné. Én is ehhez a háromnegyedhez tartozom és a jelen állás szerint, amennyiben nem változik valami, újabb négy évre el kell majd fogadni a negyed választását.
Nem gondolom, hogy bármely létező, vagy majdan létrejövő párt meg tudná változtatni azokat a külső körülményeket, amelyek tekintélyes hatással vannak az ország helyzetére, jövőjére, de nem hiszem hogy adott keretek közt ne lehetne jobban, vagy rosszabbul mozogni. Nem hiszek az eleve elrendeltetésben. Talán ez is a proliságomból fakad, vagy a katolicizmusomból, ki tudja?
A Fideszt le kellene váltani, mert amíg ők maradnak, addig több mint egymillió ember az állását féltve kussol, addig a politika közeli bűnözők nyugodtan alhatnak, addig megszűnik az államhatalom-független média, és ami a legfájóbb számomra, hogy addig évente 100 000 gyerek kerül be egy romló minőségű oktatási rendszerbe. (és még számos apróság)
Egyszóval kérlek ne kérj számon olyasmit rajtam amire nem tettem vállalást.

Egy Proli 2017.06.16. 00:29:52

@Andy73: Kedves Andy

Még egy "álprolizás" és odamegyek és lebetonozom az udvarod.
A kardot csatoló értelmiségnél például Csák Ungrin érsekre (tatár ellen), Tomori Pál érsekre (török ellen), Petőfi Sándor költőre (osztrák és orosz ellen) gondoltam.
Hogy a szavazók nagy része Fidesz párti az egyszerűen számszerűen nem igaz.
Hogy a migránspolitikája jó a Fidesznek azt nem vitatom, mert egyrészről látványosan nagy a támogatottsága (a migránspolitikának nem a Fidesznek, nem váltottam alanyt) , másrészről személy szerint is egyetértek vele. A problémámat a Fidesszel kapcsolatban egy humorista fogalmazta meg legjobban. Ő azt mondta, az a baj Orbánnak, hogy egy olyan mikulás amely beleteszi a csizmádba az ajándékot, de közben belesz@rik a tornacipődbe. Örülsz az ajándéknak, közben érzed, hogy büdös van, majd mikor eljön a tavasz és belebújsz az edzőcipőbe...
süti beállítások módosítása